AnalógOlvasó

AnalógOlvasó

Az offline esték

2019. április 23. - AnalógOlvasó

Már több, mint egy hete tart az Analóg Olvasó első kihívása, aminek a lényege, hogy 30 napon át esténként ne a telefont nyomkodva merüljünk álomba, hanem a mindenféle kütyüket ágyon kívül hagyva, olvassunk legalább tíz oldalt vagy, ha jól esik, akár többet is. 

Ennek a kihívásnak elsősorban az a célja, vagy legalábbis az lenne, hogy aki elszakadt az olvasástól, de szeretne visszatalálni hozzá, annak ad egy keretet, amin keresztül próbálkozhat. Nincsenek lehetetlen elvárások, nem a Háború és békét kell máról holnapra ledarálni, még csak azt sem írtam elő, hogy mit olvasson. Viszont van egy csoport , ahol azt is láthatja, hogy nincs egyedül, hogy egyikünknek így, másikunknak meg úgy megy ez az egész, hogy van, aki félkézzel abszolválja, más meg kínlódik vele. Utóbbira még nem jött visszajelzés, de olyat már írtak, hogy nem, egyáltalán nem megy minden áldott este, viszont sokkal több este megy, mint korábban bármikor, és szerintem már ez is óriási dolog.

Nekem például önmagában az, hogy olvassak elalvás előtt nem volt kihívás. Persze, voltak esték, amikor annyira fáradt voltam, hogy két mondat után kiszálltam a legegyszerűbb szövegből is, mert annyira fáradt voltam, meg olyan is, hogy "hosszú volt az éjszaka és jó a társaság", és mikor hazaértem, már nem olvasni vágytam, hanem egy kiadós alvásra, de a lényeg az, hogy alapvetően nem kellett noszogatni. 

Kicsit tehát úgy vágtam bele ebbe az egészbe, mint amikor valaki, aki éveken át versenyszerűen űzött, méghozzá sikeresen, egy adott sportot, belevág egy másfajta sportágba, és némileg nagyképűen úgy gondolja, hogy menni fog ez neki, hiszen...Aztán menet közben rájön, hogy talán mégsem olyan egyértelmű ez, mert valami egészen mást kell csinálnia, mint amihez egyébként szokva van. Én is azt hittem, hogy már - már igazságtalanul előnyös pozícióból rajtolok, amikor is rájöttem, hogy az én figyelmem, attól még, mert magára az olvasásra nem kell külön rávennem magam, ugyanolyan töredezett, mint bárki másé. 

Mert lehet, hogy olvastam esténként, de közben ott volt a telefonom a kezem ügyében. Kicsit ránéztem a Facebookomra, két oldal, most egy kicsit az instámra, megint két oldal, írt-e valaki messengeren, nem írt senki olvassunk tovább. Hmmmm lehet, hogy be kéne kapcsolni egy kis zenét, hol a spotify...És így tovább. Vagyis, ha nem is mindig két oldalanként, de időről időre kizökkentem a szövegből, átirányítottam a figyelmem valami egészen másra, aztán vissza a szövegre. 

Na, most elárulom, hogy így mindent lehet, de érdemben olvasni aztán teljesen lehetetlen. Mert bizonyos dolgok tényleg csak úgy működnek, ha minden idegszálunkkal figyelünk rájuk, és nem osztjuk meg a figyelmünket még három másik irányba.

Első este wifit, mobilnetet, hangot, mindent az ég egy adta világon lekapcsoltam a telefonomon, és otthagytam a konyhaasztalon, megvár reggelig felkiáltással, és felvonultam a galériára az aktuális könyvemmel, hogy akkor hajrá. Elég megdöbbentő volt felfedezni, hogy mennyire félkarúnak éreztem magam a telefonom nélkül, hogy mennyire automatikusan jönne a mozdulat, hogy ránézzek, pedig őszintén szólva, nem gondolom, hogy szombaton éjjel, már bőven éjfél után, bármi olyan dolog történhetett volna a világban, amiről nekem azonnal kell értesülni, és nem várhat reggelig. Ugyanakkor az is biztos, hogy sokkal könnyebben lépést tudtam tartani a szöveggel, és estéről - estére nőtt az oldalszám, és másnap sosem okozott problémát felfejteni, hogy hol hagytam abba. Nem fogok hazudni, nem Térey János Káli holtakja lesz életem olvasmányélménye. Sőt, Térey életművéből sem lesz a kedvencem, mert bátran kijelenthetem, hogy versben, drámában ennél klasszisokkal jobb dolgok kerültek ki a kezei közül, szóval aki szeretne ismerkedni vele, annak ajánlom a Paulust, vagy A legkisebb jégkorszakot, amik tényleg zseniálisak szerintem, és amik valóban megmutatják, hogy mennyire tehetséges szerző ő. Ezzel együtt, minél inkább analóg, kütyütlenített módon olvastam, annál inkább tudtam kapcsolódni Csáky Alex sztorijához, és azt az alapélményt, amikor egy könyv szereplőihez kötődni kezdesz, amikor ismerőssé válik az író hangja, egyszóval amikor beránt a könyv, hogy ezzel az agyonhasznált frázissal éljek, sokkal intenzívebben éltem meg, mint amikor mindenféle digitális zajtól kísérve olvastam. Vagyis azt hiszem, maga a szöveg, és minden, ami hozzá kapcsolódik mélyebbre ment, mintha még hat másik dologra figyeltem volna olvasás közben. 

Egy szó, mint száz, a harminc nap vége még messze van, de így az első harmad után én a magam részéről örülök, hogy belevágtam. Sokkal jobban tudok figyelni, ráadásul jól esik a tudat, hogy nem vagyok mindig elérhető, hogy nem kell mindig rendelkezésre álljak. 

És ti? Hogy haladtok Analógok? :)

offline.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://analogolvaso.blog.hu/api/trackback/id/tr7814782554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása