Egy TEDxYouth talk-kal. Volt izgulás, volt némi sírás, rengeteget gondolkodtunk, és beszélgettünk, közelebbi és távolabbi barátokkal, könyv/olvasásfüggőkkel, és írott szöveg ellen oltottakkal, mire kikristályosodott, hogy is fog működni ez az egész, és mit szeretnénk csinálni. Valahogy így született mge az Analóg Olvasó.
Lentebb pedig a TEDxYouth talkom leiratát olvashatjátok, vagyis a nulladik lépést, amivel ez az egéz elkezdődött:
A Hemingway sztori
Történt egyszer, hogy Ernest Hemingwayjel fogadást kötöttek a barátai, hogy nem tud hat szóban egy komplett történetet elmondani. Hemingway persze állta a fogadást, és perceken belül kész volt a sztorijával, ami így hangzott, angolul mondom én is, mert magyarul nem biztos, hogy kijön a hat szó: For sale: baby shoes. Never worn. Vagyis: sosem használt kisbaba cipők eladók. Tessék én öt szóval megoldottam. Ez lett tehát Hemingway hatszavas története és, valóban kerek egész, mert érezzük a súlyát. Én például valami nagyon mély szomorúságot érzek. Más meg együttérzést, megint más megkönnyebbülést és van, aki bűntudatot, hiszen anélkül, hogy kimondanánk, fejben ki tudjuk egészíteni egy valóban komplett történetté.
Szavak extrákkal
Ha nem sajátítottuk volna el az olvasás, azon belül is a mélyolvasás képességét, akkor most ez nem történet lenne, csak öt-hat szó egymás után, és nem éreznénk semmit, és nem tudnánk kiegészíteni, vagy csak nagyon nehezen.
Jelen pillanatba úgy tűnik, hogy van egy generáció, amelyik még birtokolja ezt a tudást, de kezdi elfelejteni, a digitális kor bennszülöttjei pedig lehet, hogy meg sem fogják tanulni. Ez pedig, az olvasást övező összes vita, és kérdés között a legsúlyosabb probléma.
Most jön az, hogy elfelejtünk olvasni, mind meghalunk, itt a világvége...
Nos, nem.
Nem hiszek a riogatásban, most sem szeretném, ha ez az egész előadás úgy tűnne fel, mint egy nagy szellemi hanyatlás víziója.
Maryanne Wolfe, az amerikai UCLA egyetem agykutató professzora, aki Reader, come home című könyvében foglalkozik ezzel a problémával, és aki engem is inspirált a témában, maga sem ezen az úton jár.
Pedig ez lenne az egyszerűbb forgatókönyv, mert amióta világ a világ a különböző változásokat, mindig egy ilyen elképesztő riadalom övezete, egyebet ne mondjak, az írásbeliség hajnalán, az ókori görögök is teljes szellemi nihilt láttak maguk előtt, ha arra gondoltak, hogy mostantól senki nem fogja fejből tudni az Iliászt, mert le lesz írva papírra. Ezzel szemben Wolfe, és ezzel én is mélyen egyet tudok érteni, nem keni el a problémát, de nem is akar pánikot kelteni. Mindössze azt állítja, hogy van egy mindannyiunkat érintő probléma, amiről beszélnünk kell.
Ami nem az, hogy nem olvasunk
Bármennyire is könnyű lenne ezt mondani.
Nagyon is olvasunk. Gondoljunk csak bele: hírportálok, közösségi média, munkahelyi levelezés és így tovább...Másból sem áll a napunk, mint különféle szövegek fogyasztásából, és feldolgozásából. Mondhatnánk tehát, hogy a mennyiséggel nincs probléma, de van, ugyanis ez túl sok.
De az igazi kérdés az: hogyan olvasunk?
Vegyünk egy tetszőleges hírportált. Megnyitjuk reggel nyolckor, mire negyed kilenckor frissítjük, már legalább négy új anyag kikerült. Engem például ez rettenetesen frusztrál is, folyton úgy érzem, hogy soha nem fogok tudni mindent elolvasni, minden érdekes cikk végére érni. Ilyen tempó mellett valóban képtelenség egy cikket az első szótól az utolsóig elolvasni, és mi alkalmazkodunk is ehhez, mert már a szemünkkel sem az egész szöveget nézzük, hanem kutatjuk a kiemeléseket, hiszen nyilván ott a lényeg, az agyunk meg pláne arra fókuszál, hogy a lényegi információt lehetőleg azonnal kihámozza a belőle, és lehessen tovább menni.
Ha a hatékonyság felől nézzük a kérdést, akkor ez persze kedvező, hiszen minimális időveszteséggel, és csekély energiák mozgósításával elértük a sikert, mert végsősoron kiderült, hogy ellopták-e a pénzt, meghalt-e az áldozat, vagy, hogy kikapott-e a Barcelona. Na most veszítettem el a közönség felét azt hiszem. Közben viszont kimarad, hogy hányan érintettek az ügyben, hogy egészen pontosan mibe is halt bele, vagy hogy a meccsen egyébként kiosztottak két sárgalapot, Suarez eltiltást kapott.
Pedig ezek nagyon fontos információk, és nagyon más fénytörésbe tudják helyezni a történeteket.
Bezzeg, amikor kézbe veszünk egy igazi könyvet, de az igazság az,hogy nincs semmiféle bezzeg, vagy ha van is, akkor az nagyon komoly koncentrációt igényel.
Még nekem is, akiről egy közeli barátja legyintve csak azt szokta mondani: „ugyan...te is mindig olvasós gyerek voltál.”
És ez tulajdonképpen igaz is. Amióta megtanultam olvasni, folyamatosan könyvek vesznek körbe, gyakorlatilag állandóan olvasok. Olvasok hobbiból, felüdülésből, és olvastam már hivatalból is. Főleg szépirodalmat.
Mégis, amikor tavaly elkezdtem olvasni Füst Milán A paranasszus felé című könyvét, 100-120 oldal kellett, hogy ne irritáljon a könyv tempója. Azt éreztem, hogy megőrülök, annyira lassú, és miért nem térhetünk már végre a lényegre, és most vajon tényleg fontos-e hosszú oldalakat szentelni a főhős gyerekkorának, mikor az egészet el lehetne intézni annyival, hogy nem volt könnyű élete?!
Vagy most, amikor Grecsó Krisztián Veráját olvastam. Pokoli nagy volt a kísértés, hogy komplett bekezdéseket ugorjak át, hogy hamarabb odaérjek a megoldáshoz, ahol végre feloldódik a főhős életét övező titok,ha egyáltalán...Nem akarok spoilerezni.
Pedig a mély-olvasásnak pont ez a lényege, hogy ne ugráljunk a bekezdések között, és jelenleg úgy tűnik, hogy ezt tényleg csak a kötött - fűzött könyvek teszik igazán lehetővé.
Miért akkora katasztrófa, ha átugráljuk a lényegtelennek tűnő részeket?
Korábban, ha megkérdeztek, hogy miért szeretek olvasni, elmondtam, hogy azért, mert kikapcsolódás, mert izgalmasak a történetek, mert jól esik mások „bőrébe bújni”, akár csak fejben is eljutni ismeretlen tájakra stb...Szóval abszolút a feel-good oldala felől közelítettem meg a kérdést.
Bevallom, néhány hónappal ezelőttig fel sem merült bennem, hogy van másfajta haszna is, hogy a könyv-tárgy kézbevétele, egy könyv elolvasása olyan skillekkel ruház fel bennünket, amikre korábban nem is gondoltunk esetleg.
Vegyük csak sorra a lépéseket:
- Amikor kézbe veszel egy könyvet, és elmélyülsz a történetben, akkor először is nagy szívességet teszel az egész nap turbó fokozatra állított agyadnak, mert egy kicsit lelassíthat. Itt ugyanis nem lehet kapkodni, itt idő kell, hogy átéld a főhős drámáját, hogy megérts egy poént, hogy összeszedd az információkat, és le tudd vonni a következtetéseidet, hogy megfejthesd a rejtélyt és így tovább…
- Aztán. Amikor fikciós irodalmat olvasol, akkor ahhoz, hogy igazán át tudd érezni a történetet, hogy igazán bele tudd élni magad kell, hogy azonosulni tudj valamelyik szereplővel. Minél többet olvasol, minél több karakter pozíciójába állítod be magad, annál empatikusabb leszel a könyvön kívüli életedben, és ha valamire nagy szükség van, vagy lenne napjainkban, akkor az az empátia. Ha most úgy hangzott, hogy azt állítottam, hogy a világbéke záloga az olvasás, nem ez volt a szándékom, de végülis nem hangzik rosszul. De most gondoljatok bele! Voltatok már dühösek, vagy szomorúak, vagy aggódtatok egy könyv hőséért? Na, ugye!
- És végül: az, hogy tudunk olvasni nem az alapfelszereltségünk része, elvégre nem az volt a túlélés záloga, hogy ki tudta-e betűzni az ősember, hogy kardfogú tigris, hanem hogy meghallota-e, ha közeledett. Ezzel együtt megtanultunk olvasni, ami olyan elképesztően bonyolult, sokrétűen kapcsolódó, és rendkívül kifinomult köröket hozott létre az agyunkban, amik folyamatosan újra-alakulnak valahányszor egy új szöveget kezdünk el olvasni, miközben ezzel párhuzamosan az új körök kapcsolódnak a régiekhez, vagy méginkább épülnek rájuk. Ahhoz például, és ez tényleg csak egy érdekesség, hogy egy egyszerű szót értelmezni tudjunk, egyszerre lép működésbe az agyunk kognitív funkciókért, a vizuális észlelésért, valamint a nyelvi kézségeinkért felelős köre. Ez a három kör, gyárilag is része volt az agyunknak, de az, hogy összehangoltan együtt-működnek, már egy olyan új funkció, ami az olvasásnak köszönhetően alakult ki. Visszatérve ezekhez a kapcsolódásokhoz, ez is csak úgy működik, mint bármi más: gyakorolni kell, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy sokat kell olvasni. Minél többet olvasunk, annál inkább felismerjük, a különböző alaptörténeteket, amikből nincs sok, csak sokféle módon meséljük el őket. Már tudjuk, milyen hívószavakra kell figyelni, miből mi következik logikusan, aztán ehhez képest érhetnek bennünket meglepetések és így tovább. A lényeg, hogy olyan kognitív képességekre teszünk szert, amik segítenek nekünk eligazodni a világban. Amik ráirányítják a figyelmünket bizonyos törvényszerűségekre, segítenek kiszúrni az itt-ott felbukkanó logikai bukfenceket, egyszerűbben szólva a hazugságokat, és megvédenek bennünekt, hiszen általuk tudunk előre gondolkodni, és felkészülni az esetleges következményekre.
Na ezekre a skillekre nem lehet szert tenni akkor, ha csak az első és az utolsó mondatokat olvassuk el. Ha csak scanneljük a szöveget, hogy megtaláljuk, hol vannak a kulcsszavak,
akkor gyorsan meglesz a megoldás, csak pont a lényeg veszik el. Mit mondtam az elején? A hatszavas mondatról? Na ugye!
De azt is mondtam, hogy az egész helyzetre az lehet a megoldás, ha együtt gondolkodunk, ha együtt próbálunk megoldást keresni erre a helyzetre, és úgy alakítani az életünket, hogy a digitális kor, az ne egy egyébként meglévő, és fontos képességünk elveszítését jelentse, hanem azt, hogy ez a két képesség egymás mellett tud létezni.
Angolszász nyelvterületen a megoldást úgy hívják: the biliterate brain. Képtelenség frappánsan magyarra fordítani, így hát marad a körülírás, a bilitreate brain azt jelenti, hogy az agyunkat arra kondícionáljuk, hogy úgy tudjon váltani a digitális, és az analóg médiumon keresztül érkező szövegek feldolgozáshoz szükséges „technológiák” között, ahogy a kétnyelvű családban felnövő gyerekek is tudnak váltani az édesapjuk és az édesanyjuk anyanyelve között.
Ezt nekünk, akik még az olvasással úgy általában együtt sajátítottuk el a mély-olvasás képességét gyakorolni kell, a következő generációknak pedig meg kell tanítani, de ez egy egészen másik és egy külön előadást megérő téma lenne.
Mindezek után, még mindig felmerülhet a kérdés, hogy jó-jó persze empátia, meg kognitív folyamatok, de most tényleg, hát mi történik, ha nem olvasunk többet kötve-fűzve Proustot, meg Hrabalt meg én nem tudom..Polcz Alaine-t? Semmi, ugye.
Nos, a helyzet az, hogy nagyon is sokminden történik.
A mélyolvasás során ugyanis olyan kognitív képességeink fejlődnek, amelyek nagyon sokat segítenek abban is, hogy el tudjunk igazodni a digitális tartalmak között. Egyszerűbben fogalmazva: ha ezeket a skilleket nem fejlesztjük, akkor gyakorlatilag tálcán kínáljuk fel magunkat a fakenews iparágnak, hiszen ha úgyis csak a végeremdényre vagyunk kíváncsiak, akkor teljesen mindegy, hogy mit írnak le két kiemelt szövegblokk közé, mert azokat úgysem olvassa el senki, így tehát gyanakodni sem fog senki. Könyvet olvasni tehát igazából egyfajta szellemi önvédelem, és ez most nem vicc.
Elvégre gondoljatok bele, milyen összetett tudás, rengeteg tapasztalat, és információ kell, hogy rendelkezésre álljon a fejetekben, és logikus rendbe álljanak ahhoz, hogy már a link alapján felismerjük, hogy egy ál-hír oldallal van dolgotok.
Az analógolvasó mozgalom
És akkor most elmondom, hogy mi a javaslatom.
Én ma elindítok egy mozgalmat. Nem vicc! Aminek a neve: az Analógolvasó mozgalom.
Ma délutántól él az analogolvaso.blog.hu oldal illetve az Analógolvasó Facebook oldal, amihez már csatlakozhattok is, és beszállhattok az Analógolvasó első 30 napos kihívásába!
Első körben arra vállalkozunk, hogy 30 napon keresztül nem viszünk semmilyen kütyüt az ágyba, viszont minden este elalváss előtt olvassunk minimum tíz oldalt!
Többet lehet, kevesebbet nem ajánlott!
Aztán mindenféle szégyenérzet nélkül írjuk meg egymásnak, mi történt.
Mert az is mond valamit, ha két nap után feladtad, az is, ha két hónap után már azt is elfelejtetted, hogy van telefonod, az is, ha végigcsinálod, de nagyon kínlódsz vele, meg az is, ha félkézzel veszed az esti digitális-detoxot.
Azt szeretném, hogy beszélgessünk, hogy vitatkozzunk (igen, bizony még az olvasásról is lehet vitatkozni), hogy találjuk ki együtt a megoldást, ha van egyáltalán!
Az Analógolvasó tehát elindult, köszönöm, hogy meghallgattak!